
A NonStop Pékség, ABC-be főállásos eladót keresünk.
Mi lesz a feladatod?
Most biztosan meg fogsz lepődni:
– A vevők udvarias kiszolgálása, és igen, a pénztárgéppel is barátságot kell kötnöd
– Az eladáson kívül a feladatod lesz még a sütésre előkészített péktermékek helyben sütése. Nem kell ettől megijedned, ez csak annyival fog járni, hogy a termékeket beteszed a sütőbe, aztán mielőtt még megfeketedne és beborítana mindent a füst, időben kiveszed és kiteszed a pultba.
– Hideg- és melegkonyhás büfé szolgáltatás is van az üzletben, tehát például hamburger, szendvicsek stb. készítése is a feladataid között fog szerepelni.
– Fontos és egyértelmű dolog, mégsem megy mindenkinek: kedvesen, tisztelettel kell bánnod a vevőkkel, ha ez nem megy alapból, és süt rólad, hogy idegesít, ha megzavarja egy vevő a nyugalmad azzal, hogy bejön vásárolni, akkor inkább ne is jelentkezz, a vevők az ilyen eladót és ezzel az üzletet is messze elkerülik.
Elvárás:
Lesz majd jó pár, de a legfontosabb, hogy jól, kedvesen tudj kommunikálni a vevőkkel, és legyél megbízható. Persze ezt úgyse vallja be senki, ha nem megbízható, de hidd el, rá fogunk jönni, mint eddig már nem egyszer belefutottunk házi tolvajokba, akik azt hitték, hogy büntetlenül lehet lopni. Hát nem!
Nagyon fontos: nemrégiben azért lépett ki az egyik dolgozónk, mert nem tudta vállalni a váltott műszakot, tehát, hogy például hétköznap egy hétig délelőtt, egy hétig délutánra jöjjön dolgozni. Tehát csak akkor jelentkezz, ha ezt rugalmasan meg tudod oldani. Ez azért fontos, hogy ha például valaki szabadságra megy, akkor könnyen megoldható legyen a helyettesítése, és ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy a szabadságon lévő műszakjában senki nem hajlandó dolgozni.
A műszakok jelenleg:
Hétköznapokon 4:00-12:00-ig, 12:00-20:00-ig, illetve ha te jobban szeretsz éjszaka dolgozni, akkor azt is megoldjuk, ebben az esetben 20:00-04:00-ig kell jönnöd.
Ha hétvégén is tudsz dolgozni, akkor sem fogunk ellenkezni 🙂
Mikor lesz nagyobb esélyed, ha meg akarod szerezni ezt az állást?
Előny, ha van eladói végzettséged, de még jobb, ha vendéglátós szakképesítéssel rendelkezel.
Előny, ha gyakorlattal rendelkezel az eladás terén, tehát nem itt kell megtanulnod mindent az alapoktól. Bár ha nincs gyakorlatod, de meg akarod tanulni, és van hozzá érzéked, akkor a nulláról is nagyon gyorsan szuper eladó válhat belőled.
Előny, ha van gyakorlatod a pénztárgép használatában, és ez nem olyan gyakorlat, hogy állandóan elszámoltad magad korábban 🙂 Ez se neked, se nekünk nem lenne jó.
Előny, ha nem dohányzol, mert egy vevőnél rossz pont, amikor az üzlet ajtaja előtt pöfékelsz, aztán még egy utolsó slukkot beleszívva, cigit eldobva rohansz be kiszolgálni őt.
Tehát jelentkezz, ha szeretnéd, hogy több szabadidőd legyen, ugyanis ha Pilisen vagy a közelben laksz, akkor megspórolsz napi 2-3 óra utazást, ha eddig mondjuk Budapestre jártál munkába.
Itt helyben is megkeresheted azt a pénzt, amit például több óra utazás után kapsz egy budapesti munkahelyen eladóként. Vagy ha picivel kevesebbet is kapnál nálunk, akkor sem elhanyagolható az a napi 2-3 óra utazás, amit inkább a családoddal tölthetsz.
Ha szeretnél jelentkezni, akkor az alábbiakat kérjük:
Küldj egy önéletrajzot minél előbb, de legkésőbb 2017. január 31-ig e-mailben az info@nonstoppekseg.hu címre. De ha az jobban tetszik neked, akkor hozd be az üzletbe az önéletrajzod.
Jelentkezz akkor is nyugodtan, ha már nem vagy 20 éves, mert az évek és a rutin sokszor többet számít annál, hogy sima és ránctalan legyen a bőröd! 🙂
Tehát a jelentkezéshez küldj egy önéletrajzot az elérhetőségi adataiddal, az info@nonstoppekseg.hu e-mail címre.
Jelentkezési határidő: 2017. január 31.
A jelentkezés után egy kis türelmet kérünk tőled, mindenféleképpen felvesszük veled a kapcsolatot, és egyeztetjük majd a további részleteket.
Ha téged nem érdekel ez az álláslehetőség, akkor arra kérünk, hogy oszd meg a Facebookon ezt az oldalt, hátha az ismerőseid közül valaki éppen munkát keres.
Köszönjük!
NonStop Pékség, ABC
Hozzászólás
hozzászólás